Egy hónap alatt már huszadjára járok úgy, hogy a túlsó végen tudok csak megállni a Tesco parkolóban, mert a családi rész tele keresztbe álló furgonnal, mivel ugye furgonnal nem a parkoló végén kell megállni hanem elől.

Tehát, minek is van (mert hogy nem csak a poén kedvéért):

– mert kétszer akkora hely van mellette kialakítva, így amikor kinyitom a kocsiajtót tövig, hogy kihalásszam a gyerekülésből a gyereket/ket – és ne vágjam be a fejét a résnyire nyitott ajtóba -, nem fogom a rád bízott furgon fényezését tropára vágni. Vagy épp amikor a nagyobb gyerek hirtelen kivágja az ajtót, dettó nem történik ez, hogy örjönghess. Vagy a kettő gyerek kényelmesen elfér mellette, így jó esetben nem fog az úton várakozni ahol te bazira mennél a dolgodra.

– Közel van a bejárathoz és a kosarakhoz, így nem leszek a 10 kilós gyerekkel a karomon utadban, hogy túráztathasd mögöttem a motort, hogy mikor elhaladsz mellettem megjegyzéseket tegyél, miért nem a kocsik tetején, tán a levegőben járok, vagy egyszerűen csak szívódok fel a francba.

– Mert megpróbálsz jófej lenni, és a “minek szülted ha nem tudod megoldani, hogy gyerek nélkül menj vásárolni, vagy nem tudod megoldani az ilyen apróságokat” okosságokon túl megpróbálod eljuttatni az agyadig azt, hogy nem a legnagyobb élmény, és veszélyes is végigcipelni a karonülő 10-15 kilós gyereket, vagy végigvonszolni 2 kicsit az autók között négyszáz fokban, vagy épp esőben-hóban-fagyban ellentétben veled, akinek persze ugyanúgy meg kell tenned azt a távot, csak éppen egymagadban.

Legyen már bennünk annyi emberség, hogy ezt is megtanuljuk tiszteletben tartani – segítve ezzel a családosokat – ugyanúgy mint a mozgássérült helyeket. Mert egyszer nektek is lesz gyereketek, és rájöttök mennyire nem könnyű velük kiskorban a vásárlás, és mennyire jól tud jönni ennyi minimális segítség.

Kérlek szépen, ha furgonnal közlekedsz, aminek gondolom fejből tudod a méreteit. Vedd a fáradságot és olyan helyen parkolj az áruházakban, ahol egészen biztos, hogy nem lesz probléma, ha picit srégen állsz meg.

Avatar

Molesz

Gotogo.hu szerkesztő at gotogo.hu
Lassan 1 éves szerkesztgetem az oldalt, több kevesebb sikerrel.
Avatar

Latest posts by Molesz (see all)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..