Amikor pici voltam, tátott szájjal hallgattam azon barátaim szövegét, akik épp a kamionos apjukról beszéltek. El nem tudtam képzelni, hogy milyen élet lehet ez, mivel jár, de láttam, hogy amikor megérkezett mindenki felnézett rá. Igen Ő az az ember, aki bejárta Európát. Más még a Balatonra sem tud eljutni, ő meg hetente elmegy az Olasz Riviéra mellett.

Irigy voltam. Szerettem volna én is világot látni, de még olyannyira fiatal voltam, hogy hamar feledésbe is merült. Később ismét jött az érzés. Még talán az IWIW fénykorában láttam pár ismerős acrot, akik kamionoztak. Szinte minden héten vagy második héten töltötték fel a képeket. Ámuléattal nézegettem Spanyolországot, Németországot, Párizst, Milánót. Kitárult a világ előttük és a kép feltöltésének köszönhetően elhozták nekem a világ egy részét.

Később megadatott a lehetőség, hogy furgonra pattanjak. A mai napig nem felejtem el azt az érzést, amikor átléptem a Magyar határt. Amikor a rádióban nem úgy köszöntek be, hogy jó estét (mivel este indultunk), hanem úgy hogy dober večer, majd pedig buona sera. Számomra még a levegő is más volt. Egy olyan újdonság telítette el az agyamat, hogy a világ legszerencsésebb emberének éreztem magamat. Miért is ne tehetettem volna. Próba úton voltam, nem kellett vezetnem, csak élveztem mindazt ami velem történik.

Teltek a hónapok. Tanulóból, tanult sofőr lettem. Az élmények kezdtek egyre szürkébbek lenni. Minden hétfőn alig vártam, hogy hazaérjek, majd minden szombaton alig vártam, hogy elindulhassak. Rakódtak a kilométerek mögöttem, majd az egyik éjjel jött egy ismerős érzés. Irigység. Ismét irigy voltam, de most azokra az emberekre akik nem fuvaroznak. Minden éjjel otthon alszanak, minden reggel van aki azt mondja nekik, hogy jó reggelt. Emlékszem, hogy szeltem át a kis falukat és szinte sírva néztem rá a házak ablakára, ahol vagy a tv fénye villogott vagy egy konyhában égett a lámpa. Szinte áradt ki a meghittség pár épületből, számomra viszont egy társaság volt. A GPS. Ő örök, ő mindig ott van, mindig számíthatok rá és mindig, de mindig ugyan azt mondja. Az irigységem már-már fájdalommá nőtte ki magát. Nem szerettem csinálni akkor. Persze ez helyzet függő. Egy átaludt éjszaka után például imádtam, de ott akkor utáltam.

Gyűlöltem magam, amiért ezt teszem magammal és a feleségemmel. Én voltam az ember, akire nem lehet számítani, mert ha csöpög egy csap otthon, nincs aki meghúzza, mert az illetékes ember 3000 km-re van.

Most itt ülök egy gyárban, 8 órát dolgozok. Általában műszaktól függően otthon alszok este. Van aki azt mondja, hogy jó reggelt, van kicsi fiam, aki az mondja reggelente, hogy “Apa, éjtettő”. Van egy még kisebb, aki a kiságyból kikukucskálva még csak annyit tud mondani, hogy “memmemomma”. Mindenem megvan és közben ismét irigy vagyok. Irigy vagyok, mert bejárjátok Európát, irigy vagyok, mert csodaszép helyekre eljuthattok és irigy vagyok, mert egy iszonyatosan érdekes életet éltek.

De ez már csak egy egészséges irigység. Már nem vágyok külföldre, nem szeretnék minden nap máshol kelni. Nekem így jó és így kerek minden.

Avatar

Molesz

Gotogo.hu szerkesztő at gotogo.hu
Lassan 1 éves szerkesztgetem az oldalt, több kevesebb sikerrel.
Avatar

Latest posts by Molesz (see all)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..