Az előző részben nagyvonalakban megismerhettük Sünöcske múltját. Ebben a részben megtudhatjuk, hogy mi minden történt még vele, mire elhatározta magát, és mi minden történt vele azóta. Orvosnál is járt, pedig nem is volt beteg.

Sünöcske vett egy nagy levegőt, és nekiállt írni. Nagyon tetszett neki a gondolat, hogy a vezetéssel, aminek oly nagyon ráérzett az ízére, akár pénzt is kereshet. De hol kezdje? Mit mondhat magáról? Mi kell ehhez egyáltalán? Üzenetét az előző részből ismerős Szilinek címezte, hátha kap némi útmutatást, bátorító szavakat. Merre induljon? Érdemes-e egyáltalán rálépnie az útra, mely oly hívogatóan állt előtte? És megkapta a választ: hajrá! No, ha már egy szakmabeli is ezt mondja, akkor csak meg kéne próbálkozni vele…

Első lépésként elkészítette élete első önéletrajzát (azt említettem már, hogy Sünöcskének a vasút volt az első munkahelye? – oda elég volt a bizonyítványát vinnie, mást nagyon amúgy se tudott volna akkor még akkor, frissen végzett technikusként beleírni). Keresett magáról egy előnyös fotót, majd formába öntötte az elmúlt 16 évét. Ilyen iskolák, olyan képzések, amolyan vizsgák, és közben eleresztett egy mosolyt. “Bakker, még a végén túlképzett leszel” – gondolta magában viccesen, majd rádöbbent, hogy tényleg annyi minden történt vele, amit igen nehéz egy A4-es oldalba betörömíteni. A hobbiknak nem is maradt már sok hely, kénytelen volt két sorban leírni azt a kettőt-hármat, ami leginkább jellemzi őt.

Mi legyen a következő? Szili javasolta a videójában is, hogy érdemes furgonos csoportokba belépni. Sünöcske visszaült a laptopja elé, és elindított egy keresést. Egyből az elsőn megakadt a szeme: Furgonosok Hungary.Jelentkezzen? De mi lesz, ha… “Ne kezdd megint!” – hördült fel, mert elege lett magából, pontosabban a töketlenkedéséből. Rábökött gyorsan a jelentkezésre, írt egy pár sort magáról, majd várt. Mit ád az Ég, egy órán belül már a csoportban találta magát. Ez könnyen ment! Illene bemutatkozni. Annyi mindent tudna írni! Illik megköszönni a befogadást is. Írt magáról egy pár sort, egyelőre ennyi is megteszi. Aztán elkezdtek potyogni a pozitív visszajelzések. Kicsit úgy érezte magát, mint az aranyhal, amit éppen meghoztak a kereskedésből, és még a zacskóval együtt tették az akváriumba, hogy átvegye a saját vizének hőmérséklete a külsőét. Ő egy burokból nézi a már bent lévőket, míg azok őt nézik kíváncsian.

Nem akart kapkodni. Szép lassan kivágta a burkot, a víz elegyedett a többivel. Jó lesz ez. Úszkált egy kicsit, kommentálta a korábbi posztokat, vagy csak olvasgatta őket, ízlelgette a “furgonzsargont”, ahogy magában elnevezte.

Néhány nap is eltelt már, nézegette az állásajánlatokat mindenfelé a neten, de közben szegény azt se tudja mitévő legyen. A ház eladása is megrekedt, a korábban kinézett, oly hívogatónak tűnő álláshirdetésről kiderült, hogy csak mézes madzag, valójában egy gladiátorképző. “Még jó, hogy nem küldtem el nekik az önéletrajzom.” – gondolta magában. Éppen egy különösen érdekfeszítő – ez itt most szarkazmus volt – oktatás közepette telefonja megrezdült. Basszus, egy állásajánlat! Nem! Kettő! Sünöcske nem hitt a szemének. Eddig ő kereste, de nem talált semmit. Abbahagyta a keresést, egyből megtalálták ketten is… Ez égi jel. “Jó úton jársz” – gondolta magában és akaratlanul is elmosolyodott…

Élesedik a helyzet, most kell határozottnak lenni. Sünöcske úgy döntött, hogy nem kockáztat, elmegy az orvoshoz és megcsinálja a hivatásos jogosítványt. Másnap éppen délután rendelt a doki néni, fogta hát magát és elment. Nagyon sokan vártak a rendelőben. Az idő csak úgy vánszorgott. Nem várhatott többet úgy fél óránál, neki mégis úgy tűnt, már egy hete ott ücsörög. Végre! Bejutott. Doki néni élesen a szemébe nézett, látta rajta, hogy ennek a fiatalembernek ugyan semmi baja, hát mi a rossebet keres itt? “- Második csoportos alkalmasságit szeretnék.” – bökte ki végül Sünöcske, mikor végre észbe kapott, hogy itt most őreá várnak. Sztetoszkóp, sóhajtson, vérnyomás százharmincper nyolcvanöt (na jól van, ez legalább már 10 éve nem változott), EKG, feküdjön az asztalra. Pitty-pitty-pitty-pitty… Az eredményeket az asszisztens bepötyögte a számítógépbe, közben Doki néni és Sünöcske kedélyesen beszélgettek. Hogy mit akar? Furgonozni? Nem, még életemben nem hallottam róla… Taxisnak csináltunk B-hez, persze… De ilyet! Mindegy, elküldeném azért laborba, meg szemészetre, itt a beutaló. Ha megvannak a leletek, jöjjön vissza és megírjuk a papírt.

Ó, a szemészet… Ez nem lehet igaz! A szemének köszönheti, hogy egyszer majdnem kirúgták a vasúttól is. Mert megállapították, hogy ő bizony színvak (sic!). Hát hogy a picsába ne, azért van jogosítványa is… Ez őket nem érdekelte. Egy kiskaput kihasználva azért maradhatott a pályán, de az önbecsülését kegyetlenül a sárba tiporták. Nagyon félt a szemészettől. Sünöcske, jöjjön be kérem! Először járt a városában a szemészeten, eddig az ilyesmit Nagyfaluban intézte. A vizsgáló orvos határozott, de mégsem ijesztő hangja némileg megnyugtatta. “Légy határozott, nem szabad félned” – mantrázta magában Sünöcske. Tábláról olvasta a számokat. Szemüveggel és anélkül, persze utóbb semmit nem látott a táblából. A 73-ast is csak emlékezetből nyögte oda. Ishihara. “Jól van, kezdődik…” – fortyogott magában Sünöcske, de összeszedte minden erejét és csak a célra koncentrált. Hatos. Tizenkettő. Negyvenkettő. Hetvennyo… izé, hetvenhárom. Huszonöt. Kettő. “Basszus, még a tököm is beleizzadt” – ezt azért szerencsére nem mondta ki hangosan, még szegény asszisztensnő zavarba jönne… Pár másodperc csend következett. “Jaj, csak az anomaloszkópot ne…” Sünöcske annak a készüléknek köszönheti állítólagos “színvakságát”, ami érdekes módon, azelőtt sosem jelentkezett.

– Rendben van, háromezer lesz, lent a recepción lehet befizetni, utána a nyugtával jöjjön vissza és kiadjuk a leletet. – Közölte az orvos, majd intett, hogy lehet menni. Befizette a pénzt, majd kézhez kapta a papírt. “Színlátása: jó. Hát ennyi volt? Alkalmas lennék? A vasúton meg ott szopattak, miközben még csak jelentősége se nagyon lenne a színlátásomnak?” – Sünöcske úgy érezte, ez is egy újabb jel arra, hogy megbizonyosodjék: jó úton jár. Már csak a vérvétel volt hátra, de az már nem tartogatott semmilyen meglepetést. Vérzsír kicsit magas, koleszterin kicsit alacsony, de semmilyen kiugró érték. Boldogan fütyörészve ment végig a városon a rendelőbe, hogy Doki néni végre kiadja a papírt. Amikor benyitott a váróba, meglepve tapasztalta, hogy most csak ketten vannak előtte. Nem is kellett negyed óránál több, mire végzett. Megvan az orvosi, irány a kormányablak! Újabb negyed óra, és már egy A4-es flepnivel gazdagabban tért haza. Meg tele várakozással, hogy mikor érkezik meg az új jogosítványa…

A következő részben Sünöcske nehéz helyzetbe kerül, ugyanis szinte mindenkivel beszélt már a terveiről a cégnél, csak a főnökével nem. Viszont azt is tudja, hogy ezt sem halogathatja tovább, ideje túlesni rajta…

Avatar
Avatar

Latest posts by sunocske (see all)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..